A karácsony évszázadok óta a legszentebb, a legmeghittebb ünnep volt a világ keresztény embereinek életében.
Elődeink a magukkal hozott ősi szokás szerint minden évben nagyon várták, készültek a karácsony, Jézus születésének megünneplésére.
Hiszen a karácsony a szeretet, az öröm, a csodavárás szent ünnepe.
Elődeink nagyon vallásosak, istenhívők voltak, de hittek az ördög, a boszorkányok és a rossz szellemek létezésében.
Évszázados babonás, misztikus szokásaikkal igyekeztek távol tartani őket a családtól, a háztól.
Ezek a babonás népszokások már december 13-án, Luca napján elkezdődtek és december 24-én karácsony böjt napján értek véget.
Az asszonyok egész nap sütöttek, főztek a férfiak pedig a jószágok ellátásával voltak elfoglalva.
A nagy készülődés azért volt, hogy szent karácsony estéje és a két ünnep napja méltóképpen legyen megünnepelve.
A férfiak az esti harangszó után kezdték a jószágokat itatni, de nem ám akárhogyan.
Egy vödörből sorra itatták az összes állatot, a vödörbe a gazda egy szép piros almát tett. Ez az alma volt a „Luca” almája, mely Luca-napkor került a kútba és ebből kifolyólag varázserővel rendelkezett a hiedelem szerint.
Amelyik jószág abból a vödörből ivott, az a jövő évben szép gömbölyű és egészséges lett.
A gazdasszony egész nap fűtötte a búbos kemencét, amelyben szép pirosra sült a hatalmas fonott kalács, a diós, mákos, túrós bejgli.
Amikor kisültek a kalácsok, a gazdasszony cserép fazékba káposztalevest tett fel, ami már évszázados hagyomány volt karácsony estéjén.
A levesbe savanyú káposztát, disznószívet, nyelvet és kolbászt tett.
A szabadkémény alól kihúzott parázs mellett lassan hagyta főni, mindaddig amíg a család hazaérkezett az esti istentiszteletről.
Nagy jelentősége volt a levesben a szívnek, mert a karácsony a szív, a szeretet ünnepe.
A nyelv azért, mert azzal boldogulnak az életben.
A kolbász pedig azért, hogy a család szerencséje a következő évben is hosszúra nyúljon.
A karácsony esti vacsorához a gazdasszony mindent gondosan az asztalra készített, nehogy fel kelljen állnia, mert akkor a jövő évben gondja, kára lesz.
A karácsonyi vacsoraasztalra kerültek a káposztaleves, kalácsok, bejglik, mézes-mákos guba, a „Luca almája” és a „krampampulához” szükséges anyagok.
A „Luca almája” egy gyönyörű piros pogácsa alma volt, amit a gazdasszony Luca napján a kútba dobott, amit a gazda karácsony estéjén kihúzott.
Luca napjától karácsony estéig úgy kellett a gémeskútból meríteni a vizet, hogy az alma sértetlen maradjon. A karácsony esti vacsora előtt a gazda kihúzta a kútból, de úgy, hogy senki ne lássa és a vacsora asztalra tette.
A vacsora után a mama felvágta, annyi felé, ahány tagja volt a családnak.
Mindenki kapott belőle egy-egy szeletet, amit meg is ettek.
A közösen elfogyasztott alma biztosította a család összetartozását a következő esztendőre és a további életre.
A krampampula régi hagyományos ital volt.
A gazdasszony jó előre elkészítette a porcelán tányért, bele kockacukor és gyömbér került, majd leöntötte jóféle kisüsti gyümölcs pálinkával, végül meggyújtotta.
A petróleumlámpa fényét lecsavarták, ezután csak a misztikus kékes lánggal égő krampampula világított.
A család minden tagja áhítattal nézte és várta, hogy ellobbanjon a láng.
Amikor a láng alább hagyott, az alkohol elpárolgott, , akkor ebből a csodálatos, mennyei italból a mama mindenkinek adott.
Ezt követte a mézes-mákos guba evése.
Az eladó sorban lévő lány csak azt leste, hogy az apja mikor veszi ki az első falatot a tálból, lekapta a villájáról és a szájába vette, majd kiszaladt az utcára.
A hiedelem szerint a legelső arra jövő férfi keresztneve lesz a jövendő férjének is a neve.
Az asztalon volt még egy tányér tisztított fokhagyma gerezdekkel, mellette a cukor.
A cukor azért volt, hogy aki a sok finomság után nem bírja megenni a fokhagymát, az cukorral próbálja.
Bárhogyan is de a fokhagymát meg kellett enni.
Ezek után a mama halványra vette a lámpa fényét, és szlovákul mondta :
„Kto zedótam csesznok a tvonya
mu je bjlo to narok,
nye bugye zsity”
Magyarul :
„ Aki megette ezt a fokhagymát
és az árnyéka fehér (a falon)
az nem éri meg a jövő évet”
Nagy hagyománya volt a gyerekek karácsony esti csoportos házról-házra járásának.
Megálltak az ablak alatt, és énekeltek Jézus születésének örömére, de előbb megkérdezték :
„-Szabad énekelni ?
-Szabad.
-Boldog örömnap derült ránk,
Vigadjon szívünk zengjen szánk.
Az egész világ vigadjon
Istenünknek hálát adjon
-Adjon isten jó estét!
-Jó estét! (köszönt vissza a gazdasszony)
-Hányan vagytok?
-Öten-hatan!
-Annyi felé szaladjatok!
Mondta tréfásan, de már nyitotta is az ajtót.
A gyerekek diót, almát, aprópénzt kaptak, és boldogan tovább mentek egy másik ablak alá.
A karácsony felejthetetlen, maradandó élmény volt, maradt felnőttnek, gyermeknek egyaránt.
